Semmelweis-díj átadása

 

Semmelweis nap – köszöntő

 

Budapest, 2014. július 4.

 

 

 

 

 

Engedjék meg, hogy a Budavári Önkormányzat nevében köszöntsem Önöket a Semmelweis nap alkalmából rendezett hagyományos ünnepségünkön! Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat!

 

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm az egészségügyi és szociális intézmények munkatársait, hiszen Róluk, Önökről szól ez a mai ünnep, Önöknek szól a köszöntés és a köszönet.  Az Önök áldozattal és alázattal végzett munkájukért, a kimagasló szakmai és emberi helytállásukért.

 

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

 

 

Nem tudom, hogy hallottak-e róla, de egészen a közelmúltig – az idén szentté avatott II. János Pál pápa idejéig – valóban létezett az „ördög ügyvédjének”, az advocatus diaboli-nak a tisztsége.

 

 

 

Feladata az volt, hogy összegyűjtse és előterjessze mindazokat az információkat, amelyek az adott jelölt boldoggá illetve szentté avatása ellen szólnak, és megcáfolja a jelöltnek tulajdonított csodatételeket. Vele szemben állt az advocatus dei, azaz az isten ügyvédje, aki pedig az avatás mellett szóló érveket hozta fel. Kettejük vitájának eredménye határozta meg, hogy az adott személyt boldoggá illetve szentté avatták-e.

 

 

 

De, miért is mondtam most el ezt itt Önöknek? Hogyan kapcsolódik a mi mai ünnepségünkhöz az advocatus diaboli és az advocatus dei személye?

 

 

 

Nos, minden esztendőben vannak, akik a maihoz hasonló ünnepnapoknak csak a fonákját látják. Egyfajta önjelölt advocatus diaboli-ként, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy elvitassák ennek a napnak az értelmét, elvegyék örömét, megkérdőjelezzék a szervezők őszinte köszönetét, háláját. Azonban ott, ahol felüti a fejét az ördög ügyvédje, az advocatus dei-nek is meg kell szólalni. 

 

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Kedves Ünnepeltek!

 

 

 

A minap a városban autózva véletlenül egy, a Semmelweis-nap alkalmából készített rádióműsorra kapcsoltam, ahol a következő állítást fogalmazta meg az egyik megszólaló:

 

„Az egészségügyben dolgozók napja azért jó, hogy Semmelweis Ignác személyéhez kötődik, mert az orvosok, ápolók és az ágazat minden dolgozója ténylegesen ma is az Ö sorsában osztozik. Ugyanis – szólt az okoskodás –, „Semmelweis életének  fő  tanulsága: a megbecsülés teljes hiánya. Hiszen életében Semmelweis Ignác sem kapta meg az őt megillető elismerést, még a Magyar Tudományos Akadémia sem vette föl tagjai sorába.”

 

Túl az idézett megjegyzés sokakat sértő üzenetén, és ellentmondásosságán – hiszen ezen a napon éppen a megbecsülés szándéka és az elismerés kifejezésének vágya hoz bennünket össze –, megfogalmazójáról még az is elmondható, hogy semmit sem értett meg Semmelweis Ignác személyiségéből, életművéből és annak jelentőségéből.

 

Bár tagadhatatlan, hogy Semmelweis Ignác orvosi sikereit, érvényesülését környezetének szakmai féltékenysége, tájékozatlansága és rosszakarata egész életében hátráltatta, akadályozta, de éppen az ezzel szembeni állhatatossága, áldozatkészsége avatja személyét méltán a magyar egészségügy napjának és a mi ünnepünknek a névadójává. Az a személyes példamutatás, amelyet az anyagi haszon-és előnyszerzés, az elvtelen és önző érvényesülési vágy helyett a betegek és rászorulók iránti elkötelezettség fűtött.

 

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

 

 

Tudjuk, Semmelweis Ignác már gyermekkorában, diákéveiben is kiemelkedett kötelességtudatával kortársai közül. A várbeli Egyetemi Katolikus Gimnáziumban, később piaristáknál a legjobb tanulók közé tartozott. A hat osztályból ötöt végzett Budán, és mint eminens kapott végbizonyítványt. 1837 őszén kezdte meg egyetemi tanulmányait a bécsi orvosi fakultáson; apja kívánsága ellenére, aki azt szerette volna, hogy jogot tanuljon, majd hadbírói pályára lépjen.

 

 

 

Egyetemi tanulmányainak befejezése után 1844 áprilisában orvos-doktorrá avatták. Ezután a bécsi szülészeti klinikán kérte alkalmazását, de állását csak 1846-ban foglalhatta el.

 

 

 

A bécsi csalódások után haza jött. 1850–1855 között a Rókus kórházban, főorvosi működése alatt a gyermekágyi láz halálozási arányszáma csak kevesebb, mint 1% (0,89 %) volt, ugyanakkor Bécsben, volt működési helyén, az I. sz. szülészeti klinikán 1854-ben 400 szülőnő halt meg a prevenció elmulasztása miatt – ez közelíti a 10%-ot! (9,10%). 1855-ben nevezték ki a pesti egyetem orvostudományi fakultásán a szülészet egyetemi tanárává. Első oktatási tanévében – 1855/56-ban – érte el a legjobb eredményt, 514 szülőnő közül csak kettő (0,39%) halt meg gyermekágyi láz miatt.

 

 

 

Korszakalkotó felfedezését – hogy a gyermekágyi láz vérmérgezés egyik formája –, ugyan a kiváló klinikus képzetsége tette lehetővé, ugyanakkor minden bizonnyal szerepet játszott benne a szenvedők iránti mély együttérző képessége is.

 

 

 

Gyógyító munkája, tevékenysége folyamatos – mondhatni – egész életen át tartó – tanulás volt. Eredményeit, felfedezéseit is ennek köszönhette. Nem a mindent tudó doktor szerepében tetszelegve állt betegei ágya mellett, és minden egyes haláleset, tragédia arra ösztönözte, hogy Hippokratészi eskü szellemében cselekedjen. Rendszeresen és alaposan tanulmányozta a statisztikákat, klinikai munkájában a statisztika orvosi lelkiismeretének ellenőre volt, a statisztikát valóban a „kollektív lelkiismeret szolgálatában” szemlélte.

 

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Tisztelt Ünnepeltek!

 

 

 

„A bölcs egy előnnyel rendelkezik: halhatatlan. Ha a mostani nem az ő évszázada, jön még sok olyan, ami majd az övé lesz.”

 

 

 

Baltasar Gracian y Morales, XVII. századi spanyol jezsuita író vetette papírra ezt a bölcsességet.

 

 

 

A jezsuita filozófus szavai éppen arról szólnak, aminek mi most, a Semmelweis-díj átadásán a tanúi vagyunk. Hiszen Semmelweis Ignácot a valóban a bölcsessége tette, teszi halhatatlanná. Méghozzá a bölcs embernek az a magabiztossága, amivel megingathatatlanul hisz önmagában, saját meggyőződésében, az igazában, kívülről nézve talán sokkal jobban, mint amennyire a körülmények azt indokolták. Megszámlálhatatlan kifogást, magyarázatot találhatott volna, hogy félre álljon, bőven volt oka panaszkodni a hiányos felszerelésre, az elégtelen műszerellátásra, az ágy- és fehérnemű készlet szűkösségére éppúgy, mint az akadékoskodók, kerékkötők a kíméletlen ellenlábasok népes táborára.

 

 

 

Semmelweis Ignác személyét azonban nem csupán a tudománytörténet és az orvostudomány elismerése teszi halhatatlanná, hanem halhatatlanságához hozzájárulnak mindazok is, akik az Ő példáját követve a tudásukat, képességeiket, akaratukat az anyagi haszon-és előnyszerzés, az elvtelen érvényesülés helyett ma is a betegek és rászorulók szolgálatába állítják. Legyen szó a gyermekjóléti ellátás területén végzett munkáról, vagy az egészségügyi alapellátásban nyújtott szolgálatról, ápolói vagy asszisztensi feladatok elvégzéséről, az irattár rendben tartásáról vagy a betegirányítóban a betegek fogadásáról és informálásáról.

 

 

 

Ha majd végighallgatjuk a mai kitüntetetteink – Dr. Szabó Krisztina, a Tárnok utcai rendelő háziorvosának és Gál Tiborné, Ancsa „néni”, az Egyesített Bölcsőde Iskola utcai telephelyének kisgyermeknevelőjének az életpályáját és laudációját, valamint kollégáikét is – akik ma vezetőik javaslatára polgármesteri dicséretben részesülnek –, beláthatjuk: az ördög ügyvédje veszített a mai napon. És bármennyire is igyekszik, mindig veszíteni fog, mert Semmelweis halhatatlan: Önök teszik halhatatlanná!